Menü Bezárás

A testvérgyilkosság égbekiáltó bűn

Az 1945-ben málenykij robotra elhurcolt férfiakra emlékezve az alábbi emlékező beszédet mondtam el tegnap délelőtt Érden és ma este a tárnoki rendezvényen:
_____________________

Tisztelt Emlékezők, kedves Egybegyűltek!

Egy szomorú és tragikus eseményre való emlékezés hozott össze itt ma bennünket, ahogy minden esztendőben.

1945 januárjának eleje, vízkereszt!

Még elképzelni is borzasztó, ahogyan egy világ- és országégés vége felé, amikor még a fővárosért folyt az elkeseredett harc, az életerős érdi és környékbeli férfiakat, több ezer embert, hazugsággal összeterelnek és elhajtják magyarországi nagyvárosokon át a szovjet haláltáborokig. Sokan útközben halnak meg ismeretlen helyre, végtisztesség nélkül temetve, mások a táborban maradnak örök fogolyként.

Voltak erősek és szerencsések, akik hazatértek. Őket olyan rendszer, olyan hivatalos Magyarország fogadta, ahol indulókban, silány versekben kellett zengedezni az árulásról, és – mondjuk ki – a lelkeket is eláruló gyilkosokról.

Dr. Aradszki András megemlékező beszédet mond Érden, az elhurcoltak emlékművénél 2018. január 7-én

A babiloni fogságba vetett választott nép siralma, mint Isten által sugallt szavak, az örökkévalóságnak, a visszajötteknek, nekünk emlékezőknek szólnak a Szentírásban:

Bábel folyói mentén ültünk és sírtunk: a Sionra emlékeztünk. Azon a földön a fűzfákra akasztottuk hárfáinkat. Mert dalt akartak hallani, akik elhurcoltak minket. Elnyomóink öröméneket követeltek: „Zengjetek nekünk dalt a Sionról!” De hogyan énekeljünk éneket az Úrról az idegenek földjén? Jeruzsálem, ha elfeledkezem rólad, száradjon le a jobbom! Nyelvem tapadjon ínyemhez, ha nem emlékezem meg rólad: ha Jeruzsálemet nem helyezem minden örömem fölé! (137. zsoltár)

Azért fontos erre emlékeznünk és emlékeztetnünk, mert negyven éven át tilos volt szóba hozni a bolsevikok eme szégyenletes tettét. Az igazat elzengő hárfáknak hallgatni kellett. Az elhallgattatók nem akarták hallani az igazságot. De nekünk, mai magyaroknak el kell mondani, meg kell őrizni mindent arról az időről, mert ezzel tartozunk az áldozatoknak és a szenvedőknek.

A fájdalom egyszerre egyéni és közös. Közös mert fájdalmasan igaz, hogy nem kizárólag szovjet parancs és a szovjet katonák okolhatók a magyar férfiak színe-javának deportálásával, hanem sajnos magyar nemzetiségű, magyar nevű kommunisták is, akik saját vérüket árulták el, tettek tönkre házasságokat, családokat, sorsokat, emberéleteket, eltiporva az emberi méltóságot, semmibe véve hitet és jogot.

Dr. Aradszki András országgyűlési képviselő (J), T. Mészáros András polgármester és alpolgármesterei koszorút helyeznek el az elhurcoltak emlékművénél Érden 2018. január 7-én
A sokszor nyilasból lett kommunisták sok más rémtettének előszele volt ez, hiszen a következő negyvenöt évben számos tanújelét adták annak, hogy ez a fajta sátáni viselkedés a lényegükhöz tartozik. Megtapasztalhattuk az aljasság, a hazugság, a hátbatámadás, a tőrbe csalás számtalan módját. 1990-ig véresen vagy börtönnel fenyegetve, utána és azóta pedig szellemileg és erkölcsileg.

Mert mindkét, a nemzeti és az internacionalista szocializmus szellemisége, amivel ezreket tereltek a halálba és tízezrek életét tették tönkre, sajnos nem tűnt el. Itt őgyeleg köztünk a mai magyar valóságban. Neoliberális szabadossággal, és más nemzettársainkat megbélyegző jelszavaikkal megfűszerezve. Rontja, bomlasztja és mérgezi a társadalmat, elárulja a testvért, idegenhez menekül a sajátjai ellenében, és mindenre képes a hatalom megszerzéséért.

Éppen ezért, valamint hogy az elhurcoltak, halálra szántak emlékéhez méltók maradjunk, tartottuk fontosnak és elsődlegesnek, hogy új alaptörvényünkben leszögezzük:

„Tagadjuk a magyar nemzet és polgárai ellen a nemzetiszocialista és a kommunista diktatúra uralma alatt elkövetett embertelen bűnök elévülését. Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmányt, mert egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk érvénytelenségét. (…) Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk. Ezt a napot tekintjük hazánk új demokráciája és alkotmányos rendje kezdetének.”

Kedves emlékezők!

A testvérgyilkosság hitünk szerint égbekiáltó bűn, hiszen már Káinnak is azt mondja az Úr: „Mit tettél? Testvéred vére föl kiált hozzám a földről!”

Ha máskor nem is, de itt a mai napon mindenképpen felötlik, hogy volt-e bűnbánat, tapasztaltunk-e mély lelkileg is megélt, őszinte vezeklést? A válasz sajnos nagyon szomorú. A válasz csak egy szó, az hogy nem.

Pedig szükség lenne a bűnbánatra a vezeklésre. Aminek nem csak az a rendeltetése, hogy elégtételt adjon az áldozatoknak, a hozzátartozóiknak, hanem az is, hogy a nemzet túl tudjon lépni megosztottságán. Mert a vezeklő embert nem lehet gyűlölni, csak szeretni. Azzal a gyöngéd szeretettel, amit az esendő ember a Mindenható erejéből merít. Ez a szeretet képes egyedül legyőzni a hazugságot és megjeleníteni az igazságot, amely igazság nélkül nincs reményteljes magyar jövő. Hiszem, hogy minden megemlékezés, minden gyertya, minden sírra, emlékhelyre letett virág irányt mutat a bűnbánat útjához.

Ezért is kell hűséggel emlékezünk azokra, akik – ha korábban élünk – akár mi is lehettünk volna: elhurcolt férj vagy apa, itthon maradt és megalázott feleség, anya vagy gyermek… Mind derékba tört életek.

Sajnos már kevesen élnek azok közül, akik megjárták ezt a földi poklot. Évről évre fogy a hiteles tanúk száma, ezért a tények megismerése és az emlékezés mindennél fontosabb magunk és az utókor számára is, hogy soha többé ne következhessen be ehhez hasonló szörnyűség.

Rajtunk múlik, hogy ez a kommunista, nemzeti szocialista szellemiség visszatér-e még egyszer Magyarországra. Mélyen hiszem és remélem, hogy nem, soha többé!

Isten áldja emléküket, és Isten óvja Magyarországot!

Kapcsolódó

%d blogger ezt szereti: