Menü Bezárás

A szélsőségek nem tudják képviselni az unióban a nemzeti érdekeket

Harrach 40

Magyarországnak erőteljesen képviselnie kell a nemzeti érdekeit az Európai Unióban, erre a szélsőségek nem alkalmasak – mondta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője tatai lakossági fórumán. Mint mondta: Magyarországnak az EU-ban kell maradnia, a magyar európai parlamenti (EP-) képviselőknek pedig úgy kell politizálniuk, hogy becsületet szerezzenek az országnak, és a négy év alatt Magyarországon meghozott intézkedések elfogadottá váljanak Európában. 

Harrach Péter hangsúlyozta: a nemzeti érdekek képviseletére sem a baloldali szélsőség nem alkalmas, amely nem képes az uniós nyomásnak ellenállni, sem a „jobboldali szélsőséges erő”, amely az unióból való kilépést szorgalmazza.

A KDNP-s politikus hozzátette, Magyarországnak az EU-ban kell maradnia, a magyar európai parlamenti (EP-) képviselőknek pedig úgy kell politizálniuk, hogy becsületet szerezzenek az országnak, és a négy év alatt Magyarországon meghozott intézkedések elfogadottá váljanak Európában.

A Fidesz-KDNP EP-képviselőinek szerinte az a feladatuk, hogy az uniót jó irányba tereljék. Úgy fogalmazott: összefogva akár a visegrádi országokkal, képesek vagyunk Európa jobbik részét erősíteni.

Harrach Péter kiemelte, a nemzeti érdekek képviseletéhez hozzátartozik a határon túli magyarok képviselete is.

„Megpróbáltuk jóvátenni az előző korszak ridegségét a határon túliakkal szemben. A nemzetegyesítés közjogi oldalát a kettős állampolgársággal és a szavazati joggal erősítettük meg” – mondta a kereszténydemokrata frakcióvezető.

kdnp.hu
Forrás: MTI

Kapcsolódó

%d blogger ezt szereti: