Diósd Nagyközség az “Európa a polgárokért program 2007-2013″ keretein belül a “Testvérvárosok hálózatának kialakítása” projektre nemzetközi pályázatot nyújtott be 2011 augusztusában. A brüsszeli döntés alapján Diósd vezetésével kilenc európai ország vesz részt a projektben, és két év alatt kilenc helyszínen tíz alkalommal rendeznek ötnapos konferencia-sorozatot a “Szolidáris közösség kialakítása” témában.
A nyitó rendezvényt Diósdon tartották április 25-29. között. A projekten elnyert összeg 149.800 Euro. A programban együttműködik egy-egy görög, lengyel, cseh, német, macedón, valamint két olasz, továbbá az erdélyi Marosvécs település is.
Az április 26-i hivatalos megnyitó vendége volt Belánszky-Demkó Zsolt, A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Konzultáció Főosztály vezetője, és beszédet mondott dr. Aradszki András országgyűlési képviselő is.
Április 25-én, szerdán este a diósdi Polgári Szalon vendége volt Dr. Aradszki András országgyűlési képviselő, aki az összejövetel első részében beszámolt az Országgyűlés munkájának legfontosabb eseményeiről.
Az ezt követő kérdések elméleti és gyakorlati témákat egyaránt érintettek, legfőképp Magyarország és az EU kapcsolatait illetően, de szó volt a Fidesz és a KDNP együttműködéséről, a legújabb adójogszabályokról, a miniszterelnök politikájáról és kitartásáról, Magyarország pozitívan alakuló jövőképéről is.
Áder Jánost, a Fidesz európai parlamenti képviselőjét javasolta államfőjelöltnek Orbán Viktor, a nagyobbik kormánypárt elnöke a Fidesz-KDNP frakciószövetség tegnapi ülésén. Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője elmondta: Orbán Viktor Áder Jánost olyan személyiségnek tartja, aki biztonságot és kiszámíthatóságot tud nyújtani az országnak. Az új államfőt május 2-án választhatják meg.
A szóvivő elmondta: Orbán Viktor javaslatát azzal indokolta, hogy Áder Jánost olyan “horgonyszemélyiségnek” tartja, aki biztonságot és kiszámíthatóságot tud nyújtani Magyarországnak, a magyar politikai rendszernek, egyik legfontosabb feladata pedig az új alkotmányos rendszer megerősítése, megszilárdítása lesz. Tovább »
Tegnap elfogadta a parlament az új országgyűlési törvényt, amely alapján ez év végéig meg kell választani a háznagyot, aki a házelnök politikai helyettese lesz, és ki kell nevezni a főigazgatót, aki pedig az Országgyűlés Hivatalát vezeti majd.
A képviselők 255 igen és 70 nem szavazattal fogadták el a Fidesz és a KDNP kezdeményezte előterjesztés minősített többséget igénylő rendelkezéseit; a törvény újraszabályozza egyebek mellett az Országgyűlés működését, a képviselők jogállását és javadalmazását. A javaslatot a teljes kormányoldal megszavazta, nemmel pedig a Jobbik és az LMP frakciója, valamint a Demokratikus Koalícióhoz tartozó független képviselők voksoltak. A szocialisták nem nyomtak gombot a szavazásnál. Tovább »
Dr. Aradszki András országgyűlési képviselő a KDNP vezérszónokaként szólalt fel az Országgyűlésben április 11-én “A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény és egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról” (T/6589) szóló törvényjavaslat általános vitájában. A felszólalás szövege a következő volt:
DR. ARADSZKI ANDRÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót! Tisztelt Elnök úr! Államtitkár úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A T/6589. számú törvényjavaslat fő hangsúlya, hogy módosítja az 1993. évi XLVIII. törvényt, amely a bányászati tevékenységet szabályozza. Ennek a módosításnak elsődleges indoka az, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított a szén-dioxid geológiai tárolását szabályozó európai uniós normák jogharmonizációjának elmaradása miatt, amely a javaslat gerincét és fő mondandóját, üzenetét hordozza. Tovább »
Csak olyan ember lehet köztársasági elnök a Fidesz-KDNP pártszövetség támogatásával, aki „személyében legalább úgy, vagy még inkább elkötelezett a húsvéti alkotmány védelmében, mint Schmitt Pál volt” – jelentette ki Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének budapesti kerekasztal-beszélgetésén. A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke kérdésére válaszolva azt mondta: Kövér László és Áder János jelölését a KDNP egyaránt elfogadhatónak tartja. Tovább »
Sajnálattal értesítjük a tisztelt Érdeklődőket, hogy dr. Aradszki András országgyűlési képviselő mai látogatása a Polgári Szalonban elmarad, ugyanis – mint tegnap este kiderült – késő délután a KDNP vezérszónokaként szólal fel a Parlamentben. A változásért szíves elnézésüket kérjük!
A látogatás újabb időpontjáról később adunk tájékoztatást.
Április 11-én, szerdán 18 órától a Polgári Szalon vendége lesz országgyűlési képviselőnk, dr. Aradszki András, aki röviden tájékoztat az Országgyűlés munkájáról, majd kötetlen beszélgetés keretében válaszol a felmerülő kérdésekre. (Helyszín: Diósd, Szent István tér: Kék Géza Művelődési Ház)
Minden érdeklődőt szeretettel hívnak és várnak a diósdi polgári körök és a Fidesz helyi vezetői.
Lemondott államfői hivataláról Schmitt Pál köztársasági elnök; az államfő ezt tegnap jelentette be az Országgyűlésben, napirend előtt. Döntését azzal magyarázta, plágiumügye megosztja a nemzetet, noha államfőként annak egységét kell kifejeznie. Ugyanakkor etikátlannak és jogszerűtlennek minősítette, hogy a Semmelweis Egyetem szenátusa visszavonta doktori címét, mondván, hogy ezt csak bíróság tehette volna meg.
Schmitt Pál azt mondta: elnöki munkáját az alaptörvény rendelkezései és legjobb tudása szerint, alázattal végezte. “Isten akarata és az önök bizalma nagy feladat elé állított, amelynek maradéktalanul eleget tettem” – fogalmazott. Úgy folytatta: az alaptörvény szerint az államfő kifejezi a nemzet egységét. “Ezen rendelkezés számomra azt jelenti, hogy ebben a helyzetben, amikor személyes ügyem a szeretett nemzetemet inkább megosztja, mintsem egységesíti, kötelességemnek érzem, hogy szolgálatomat befejezzem, elnöki mandátumomról lemondjak” – jelentette be. Előzőleg a köztársasági elnök arról beszélt: az ártatlanság vélelme és a jogorvoslati lehetőség mindenkit megillet, és úgy vélekedett, hogy kisdoktori dolgozata ügyében félrevezették a közvéleményt. Tovább »
A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény módosításáról szóló előterjesztés záró vitájában Dr. Aradszki András a következőképpen szólalt fel az Országgyűlésben március 19-én:
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP):
Köszönöm a szót, Elnök úr! Tisztelt Ház! Úgy látom, egy egyéves folyamat vége felé közelgünk, amikor a devizahitelesek kedvezményeit, illetőleg törlesztési feltételeit próbáljuk olyan helyzetbe hozni, amelynek eredményeképpen minél több család, amelyek devizaadóssággal rendelkeznek, képesek megszabadulni a devizaadósság rabszolgaságából. Tovább »
« Előző Következő »Dr. Aradszki András országgyűlési képviselő fogadóórája:
Érden: minden hónap első csütörtök 17.00-19.00 óra között a Polgárok Házában (Alsó u. 3.);
Diósdon: minden pártatlan hónap második csütörtök 16.00-17.30 óra között: Polgármesteri Hivatal, képviselői Iroda;
Százhalombattán: minden páratlan hónap második csütörtök 18.00-19.30 óra között: Százhalombatta, Pártok Háza, Ifjúság u. 7.
Országgyűlési bizottsági funkciók:
Tagság:
Gazdasági és informatikai bizottság
Energetikai albizottság
A magyar aluminiumvertikum 1994 és 1998 közötti privatizációját vizsgáló albizottság
Fenntartható fejlődés bizottsága
Energiaügyi albizottság
A Kolontár melletti vörösiszap-tározó átszakadása miatt bekövetkezett környezeti katasztrófával kapcsolatos felelősség feltárását és a hasonló katasztrófák jövőbeni megakadályozását célzó országgyűlési vizsgálóbizottság
Alelnök:
A Fenntartható fejlődés bizottságának hatáskörébe tartozó törvények végrehajtását, társadalmi, gazdasági hatásait figyelemmel kísérő albizottság (Ellenőrző albizottság)
Elnök:
Az elmúlt nyolc év kormányzati visszaéléseit vizsgáló albizottság