Menü Bezárás

Idősek napja Érden

DSC09502Dr. Aradszki András országgyűlési képviselő október 4-én, pénteken délután az érdi művelődési házban köszöntötte a mintegy négyszáz megjelentet az idősek napja alkalmából. Köszöntőjében az alábbiakról beszélt:

1, Szeretettel és tisztelettel köszöntöm a megjelent időseket, nyugdíjasokat! Azt a nemzedéket, amely kemény munkával és kitartással megteremtette a feltételeket ahhoz, hogy a ma aktív korosztály végzettséget szerezzen, munkához juthasson, demokráciában élhessen.

Megbecsülni az időseket és gondoskodni róluk ezért a politika erkölcsi kötelessége is. Különösen kereszténydemokrataként ezt kell mondanom: nem térhet vissza az a politika, amely ezt az erkölcsi kötelességet elmulasztotta, amely az időseket ahelyett, hogy segítette volna, létbizonytalanságba taszította. Mert az időseket meg kell becsülnünk. Elsősorban azért, mert tőlük kaptuk az életünket; továbbá élettapasztalatuk miatt, amely okosan a mai viszonyokra alkalmazva igencsak tanulságos és hasznos lehet ma is.

Itt jegyzem meg, hogy hétfőn Ferenc pápa nagyon is lényegre törően fogalmazott, amikor felvázolta a mai szomorú társadalmi helyzetképet:

»A kockázat az, hogy kiselejtezzük az időseket és a gyerekeket is. Egy nép jövője éppen ebben rejlik: az idősekben és a gyermekekben. Annak a népnek, amely nem gondozza az időseket és a gyermekeket, nincs jövője, mert nincs emlékezete és nincs ígérete. Milyen gyakori, hogy mellőzik őket! A gyermekeket cukorkával vagy egy játékkal csendesítik el, az időseket pedig nem hagyják beszélni, nem hallgatják meg tanácsaikat, mondván, hogy „szegények már öregek”.«

2, A szocialistákkal ellentétben a Fidesz-kormány nemcsak szavakban, hanem tettekben is a nyugdíjasok mellett áll. A kormány – Európa számos országával szemben – a válság ellenére is megőrizte a nyugdíjak vásárlóértékét, sőt, még növelte is azok összegét. Infláció fölötti nyugdíjemelést tudtunk végrehajtani: a tavaly novemberi 1,6%-os nyugdíj-kiegészítés után idén további 5,2%-kal magasabb nyugdíjat kapott közel 3 millió ember.

Ahogy vállaltuk, teljesítettük: 40 év munka után nyugdíjba mehetnek a nők. Már több mint 108 ezer nő, édesanya élt ezzel a lehetőséggel. (Havonta átlagosan 2 ezren.)

Ahogy vállaltuk, teljesítettük azt is, hogy nem engedjük, hogy a kommunista diktatúrát kiszolgáló egykori pártvezetők – különböző jogcímen – extra nyugdíjjárulékot vegyenek fel. Augusztus 1-jétől megvontuk a korábban kommunista nyugdíjpótlékban részesülők juttatásait. Az áldozatok nyugdíjjárulékának összegét azonban megemeltük. Idén a juttatás havi összege 50 százalékkal nőtt és jövőre újabb 50 százalékkal emelkedik.

3, Nemcsak összegben, de vásárlóerőben is többet ér a nyugdíj a rezsicsökkentésnek és az 1970-es évek óta nem látott rekord-alacsony inflációnak köszönhetően.

DSC09508A kormány nemcsak a nyugdíjak megvédésével segíti a nyugdíjasokat: a mindennapi megélhetés költségei a rezsicsökkentéssel  jelentősen csökkentek. Eddig kilenc szolgáltatás díja csökkent: januártól 10%-kal alacsonyabb a földgáz, az áram és a távhő ára, júliustól a vízdíj, a csatornadíj, a szemétszállítás, a PB-gáz, a szippantott szennyvíz és a kéményseprés díja csökkent.

Novembertől már a tavalyi árnál 20%-kal kell kevesebbet fizetni az áramért, a gázért és a távfűtésért. A kistelepülésen élő, rászoruló időseket szociális tűzifa-programmal segítjük, immár 3. éve. Az ingyenes tűzifát az önkormányzatok osztják szét. Idén kétszer annyi kormányzati támogatást (1 mrd Ft helyett 2 mrd Ft-ot) fordítunk erre a programra.

4, A jelenlegi kormány nem hagyja büntetlenül az idősek sérelmére elkövetett bűncselekményeket sem. A júliusban életbe lépett új Büntető Törvénykönyv minősített esetté tette az idősek sérelmére elkövetett rablást, fizikai bántalmazást, kifosztást, sikkasztást és csalást.

Az idősek egészségének megőrzése érdekében szűrőprogramokat indítottunk. 2011 őszétől napjainkig 2000 gyógyszer árát csökkentettük. Ezekben a hetekben 58 járásban egészségfejlesztő irodák létrehozása történik, ahol az idősek közösségi életét, szellemi és fizikai aktivitásuk megőrzését célzó programok zajlanak.

Az idősek megélhetését ma ugyanazok veszélyeztetik, akik egyszer együtt már tönkretették az országot. A bukott baloldal eltörölné a rezsicsökkentést és újra nyugdíjadót akar. Teljesen mindegy, mit ígérgetnek a szocialisták a nyugdíjasoknak, soha egyetlen ígéretüket sem teljesítették, sőt, homlokegyenest az ellenkezőjét csinálták annak, amit ígértek.

A szocialisták kormányzásuk alatt a nyugdíjasokat teljes létbizonytalanságba taszították, a nyugdíjak értékét évről évre csökkentették, a rezsi árát tizenötször emelték. A szocialisták kormányzásuk alatt törvénybe foglalták, hogy legyen nyugdíjadó, amely életbe is lépett volna 2013-ban, ha 2010-ben ők maradnak hatalmon. Ez havi 16-20 ezer forinttal csökkentette volna a nyugdíjak összegét.

DSC09512A szocialisták 2008-ban egyetlen tollvonással elvettek egyhavi nyugdíjat a nyugdíjasoktól. Elmulasztották a nyugdíjkorrekciókat, ezért évről évre kevesebbet ért a nyugdíj.

5, A szocialisták, amikor kormányon voltak, a nyugdíjasok megélhetését keservessé tették. Tizenötször emelték a rezsiárakat, a gáz árát háromszorosára, az áramét duplájára emelték. Ha rajtuk múlt volna, ma vizitdíjat és kórházi napidíjat is fizetnének a nyugdíjasok. Ezt egyedül a Fidesz és a KDNP által kezdeményezett 2008-as szociális népszavazás akadályozta meg.

A baloldal kormányzása alatt 140%-kal emelte a vasúti utazás árait. A Bajnai-kormány regisztrációs jegyet fizettetett volna a nyugdíjasokkal is.

A szocialisták a magyar emberek nyugdíj-megtakarításait külföldi pénztárak kezére játszották át, és hagyták, hogy az állami nyugdíjkassza az összeomlás szélére kerüljön. A kormányváltáskor 357 milliárd forint hiányzott a magyar emberek nyugdíjából. IMF-hitel nélkül már a nyugdíjakat se tudták volna kifizetni. Veszélybe sodorták minden jelenlegi és minden jövőben nyugdíjas ellátását.

Ha a bukott baloldalon múlna, az időseket újra megszorításokkal sújtanák.  Bajnai Gordon és Mesterházy Attila 532 milliárd forintos megszorítást jelentő intézkedést jelentett be. Ha rajtuk múlik, kivezetik a bankadót és a mohó multikat terhelő különadókat. Ennek az árát újra a nyugdíjasokkal és családokkal fizettetnék meg, ahogy tették azt kormányzásuk alatt.

Amikor most köszöntöm Önöket, kedves ünneplők, akkor egyben kérem is: gondolják át az elmondott szempontokat, és értékeljék saját helyzetüket. Ítéljék meg maguk, hogy melyik rendszer, melyik ideológia áll erősebben az idősek mellett, tartja tiszteletben őket és becsüli múltjukat, munkájukat, életadó szeretetüket és áldozatukat. Mert múlt nélkül nincs jövő, a múltat pedig Önök tudják bemutatni és átadni a fiatalabb korosztályoknak.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

Isten áldja mindnyájukat!

Kapcsolódó

%d blogger ezt szereti: