Köszöntő » Események, hírek » beszédek » “Meg fogom tenni, ami az én dolgom”

“Meg fogom tenni, ami az én dolgom”

2017. november 12. vasárnap

Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök beszéde a Fidesz-MPSZ XXVII. kongresszusán
____________________________________

Kedves Barátaim, Vendégeink! Tisztelt Kongresszus!

Hallottuk a dalt. „A magyarság szívbe menekül, úgyis jót talál…” Sokat mond ez nekünk, mert ebben a közösségben mi mindig is úgy tudtuk, hogy érzések nélkül nincs gondolat, szív nélkül nincs politika, és szenvedély nélkül nincsenek nagy tettek. Szerencsére nekünk van egy közös szenvedélyünk, amely újra és újra nagy tettekre sarkall. A mi közös szenvedélyünket úgy hívják, Magyarország.

Barátaim!

Mindenekelőtt köszönöm magát a tényt, hogy személyemet jelölésre tartottátok érdemesnek, és természetesen köszönöm a megszavazott bizalmat. Köszönöm, hogy újabb két évre közösségünk elnökévé választottatok. Engedjétek meg, hogy mielőtt a Fideszről, múltunkról és jelenünkről szólnék, minden mást megelőzően az előttünk álló feladatokról beszéljek. Nálunk, a Fideszben ez a helyes sorrend. Itt nem pozíciót osztanak, még az elnöknek sem, hanem munkát és feladatot. Talán ez a hosszú évek óta tartó sikereink egyik magyarázata is. Ti is tudjátok: parlamenti választás előtt állunk, a legtöbb párt ilyenkor első számú feladatának a választás megnyerését tartja. A mi esetünkben is ez a legközvetlenebb feladat. Miután az előttem szólók Kubatov Gábor alelnök barátommal az élen már beszéltek a választási felkészülésről, nekem csak annyi dolgom maradt, hogy körbemutassak, és azt mondjam: nézzetek körül, s láthatjátok, a Fidesz már ma is készen áll a választásokra. Azonban a Fidesz éppen attól Fidesz, hogy sohasem elégszik meg a választások megnyerésével. Ennél jóval többet akarunk. Azt is keressük, kutatjuk, s ha jó passzban vagyunk, meg is találjuk, mi is a mélyebb értelme, magasabb rendű célja a soron következő választás megnyerésének. Mit is kell tennünk azért, hogy a Fidesz győzelmével egész Magyarország és minden magyar ember nyerhessen?


Ezen a horizonton széttekintve három feladatot látunk magunk előtt. Megerősíteni, elmélyíteni, megvédeni. Megerősíteni mindazt, amit Magyarország verejtékes munkával elért az elmúlt hét évben. Elmélyíteni politikánk szellemi és lelki alapjait. És megvédeni Magyarország jövőjét, mert végre-valahára összeszedtük magunkat, végre ismét van jövőnk, tehát végre van mit megvédenünk. Ami a megerősítést illeti, azzal kell kezdenem, hogy a 2010-ben kitűzött céljainkat elértük. A beomlással fenyegető gazdaságot megmentettük. Az óriási pénzügyi hiányt mutató költségvetésünket stabilizáltuk, az IMF-től és a Brüsszeltől kapott hiteleinket visszafizettük, a pénzügyi gyámságot felmondtuk, az IMF-et hazaküldtük, a média-, az energia- és a bankrendszer többségét magyar kézbe vettük. Mindezt az ország összes lakosa által közösen vállalt, és óriási erőfeszítéseknek köszönhetjük.

2014-ben olyan célt tűztünk ki magunk elé, amiről a politika sokat beszélt 25 éven át, de eredményt nem ért el benne. Azt akartuk, hogy a gazdasági eredmények ne csak a statisztikákban, ne csak a makroszámokban, ne csak a hitelminősítők nyilatkozataiban, ne csak strukturális reformokban, ne csak az elosztási rendszerek megújításában és hasonló mifenékben mutatkozzanak meg. Azt akartuk, hogy a magyar emberek mindennapi életébe végre beálljon a változás. Azt akartuk, senkinek se kelljen elmagyarázni a gazdasági helyzet javulását, mert ott van a szemünk előtt, látható, tapintható, nyilvánvaló. Ott van az orrunk előtt, az ember megéli, megtapasztalja a saját mindennapi életében. Azt akartuk 2014-ben, hogy négy év múlva a magyar emberek mindennapi élete biztonságos, simább, reménykeltőbb legyen. Azt is akartuk 2014-ben, hogy ez a változás általános legyen, mindenkit elérjen, mindenki részesüljön belőle, és mindenki minden évben léphessen előre egyet.

A sikeresekkel, akiknek jól futott a szekere, könnyű dolgunk volt. Ők nem akartak mást, csak annyit, hogy értelmetlen korlátokkal, ostoba adórendszerrel, bürokratikus útvesztőkkel és hivatali packázással ne szűkítsük be, ne fékezzük le, ne zárjuk karanténba vállalkozó- és munkakedvüket. Annyit kértek, hagyjuk, hogy boldoguljanak. A nemzetgazdaság törzse, akik se szegénynek, se jómódúnak nem gondolták magukat, és akik a magyarok többségét adják, nos, ez már keményebb dió volt. Emlékezzetek, az ország nagy többsége 2010-ben már lassan negyedszázada élt bizonytalanságban, és életét inkább látta süllyedőnek, mint emelkedőnek. Biztonságérzete, elismertsége és a neki kijáró tisztelet elpárolgott. Nekik vissza kellett adnunk a szocialisták által elvett munkahelyeket, és meg kellett erősíteni bennük a munka értelmébe vetett hitet. Azt kellett elérni, hogy a becsületesen elvégzett munkából tisztességesen meg tudjanak élni, elfogadható, sőt önbecsülésre okot adó életfeltételeket teremthessenek a családjaiknak.

A legnehezebb, de ahogy lenni szokott, egyben a legfelemelőbb is az volt, hogy megnyissuk az emberhez méltó élet, a talpra állás és a felemelkedés útját a nehéz sorsú, hosszú évek óta munkanélküli, segélyen és gyakran nyomorban élő, több százezer honfitársunk előtt. Most nemcsak a cigány honfitársainkról beszélek, bár közülük sokan éltek így, jóval szélesebb, családok tízezreit magához húzó világ volt ez. Az ország olyan részein kellett eredményt elérnünk, ahol egész régiók szakadtak le, ahol a legtöbb gyermek halmozottan hátrányos helyzetű családban élt, és akikről a magyar politikában rajtunk kívül már mindenki lemondott. Rezsicsökkentés, segély helyett munka, legalább közmunka a szülőknek, ingyenes étkezés, három éves kortól kötelező óvoda a gyerekeknek. Felszámoltuk az elterpeszkedő bűnözői életformát, amely sok helyütt lassan már megélhetési stratégiává és életmóddá is vált. Mindenkinek adtunk esélyt a becsületes és törvénytisztelő életre, de aki nem élt vele, akinek a jó szó és a felkínált esély sem használt, nos, ők a törvény szigorával találták szembe magukat, s megvédtük tőlük is a munkából élő emberek biztonságát. Azokat, akik a gyerekeikért élnek, Magyarország a lehetőségeihez képest bőkezűen támogatja, de nem szégyelltük nyíltan kimondani, hogy nálunk nincs jövője annak az életformának, amely nem a gyerekekért, hanem a gyerekekből akar megélni. Kitartóak voltunk és következetesek, ezért a mindennapi élet minőségét meghatározó közbiztonságot is sikerült gatyába ráznunk. Köszönet érte rendőreinknek, polgárőreinknek, az igazságszolgáltatásnak és persze Pintér Sándornak, aki ha lenne ilyen, biztosan megkapná Európa legjobb rendőre és belügyminisztere címet.

Tisztelt Kongresszus! Kedves Barátaim!

Büszkék lehetünk arra, hogy mi vagyunk az a kormánypárt, amely felszámolta Magyarországon a tartós és tömeges munkanélküliséget. Lassan elérjük a teljes foglalkoztatottságot, és olyan ország leszünk, de lehet, hogy már az is vagyunk, ahol mindenki dolgozhat, aki dolgozni akar. A közmunka világából folyamatosan lépnek át a piaci munka világába, sőt lassan már a munkáskéz hiánya jelenti a gondot.

Kedves Barátaim!

A mindennapi élet színvonalának feljavításában a következő nagy kihívás az alacsony bérek problémája volt. Ha már van munka, mindig előáll a kérdés: vajon érdemes-e dolgozni? Számunkra nem elégséges válasz, hogy ha érdemes, ha nem, dolgozni muszáj, bár ebben is van igazság. Mi azonban azt akartuk, hogy a munkának értelme, tekintélye és tisztességes jövedelme is legyen. Ezért 2014 és 2018 között a legnagyobb vállalkozásunk a bérek érezhető, jelentős növelése volt. Olyan mértékű emelést akartunk, amely a mindennapi életet biztonságossá teszi. Emlékezzetek vissza, nem is olyan régen a minimálbérből sehogyan sem lehetett megélni. Ma sem egyszerű, de azt mindenki tudja, látja és elismeri, hogy a minimálbért 73.500 forintról következő év január 1-jével 138.000 forintra, a szakképzetteknek járó bérminimumot 89.500 forintról 180.500 forintra emeltük. Ez plusz 88, illetve plusz 102 százalékot jelent. S a minimálbér után pedig sikerült érzékelhetően emelkedő pályára állítani a tanárok, a rendvédelemben és az egészségügyben dolgozók jövedelmét is.

Kedves Barátaim!

Gondoljatok arra, hogy végül mégiscsak sikerült a gazdaságot növekedési pályára állítani, a munkanélküliséget vissza- és kiszorítani, mindenkinek munkát adni, a családokat kiemelten támogatni, és sikerült a saját otthon esélyét megnyitni a gyerekesek előtt. Az emberek, ha nem is mondják, pontosan tudják, mi a helyzet. Az is igaz, hogy a magyar emberek hangképző szervei könnyen felmondják a szolgálatot, ha a helyzet javulásáról kellene beszélni, de hát ilyen nép a mienk. Pontosan tudják, hogy mi a helyzet, ezért ma Magyarországon nem kormányváltó, hanem ellenzékváltó hangulat uralkodik.

Barátaim!

Persze ez még nem az út vége, inkább csak az eleje. Bár már kezdünk egyre jobban kinézni, a mindennapi magyar élet még nem nyújt olyan látványt, hogy hátradőlhessünk, és súlyos, komoly erőfeszítések nélkül lehessünk sikeresek. Ugyanis a mi célunk nemcsak annyi, hogy a családoknak hónap végén ne legyen gondjuk, és ne kelljen kölcsönt kérniük. Mi azt akarjuk, hogy az elfogadható megélhetés mellett az emberek rendelkezzenek annyi tartalékkal, hogy váratlan események idején is biztonságban érezhessék magukat. Azt akarjuk, hogy Magyarországon a gyerekek felnevelése ne jelentsen gondot, és a családok úgy juthassanak saját otthonhoz, hogy a havi törlesztés is kibírható legyen. Hogy idáig eljussunk, a kormánynak még legalább négy évig hivatalban kellene maradnia, ezért innen nézve a 2018-as választások tétje nagyobb, mint a 2014-esé volt. Még négy év munka kell ahhoz, hogy megerősítsük az eddigi eredményeket úgy, hogy azok már visszafordíthatatlanokká váljanak. Ne feledjétek, a magyarok nem számíthatnak az ellenzékre. A legfontosabb döntéseket sohasem szavazták meg. Nem szavazták meg a családi adókedvezményt, nem szavazták meg az adócsökkentéseket, a nők 40-et, a földtörvényt, nem szavazták meg a devizahitel-mentőcsomagot, és nem szavazták meg a betelepítést tiltó alkotmánymódosítást sem. Könnyen belátható, hogy összeroskadó és önmarcangolásba süllyedt szocialistákkal, pénzért és hatalomért mindenre képes, nemzeti radikálisból cicapárttá vedlett alakulatokkal nem lehet se tartóssá, se visszafordíthatatlanná tenni a mindennapi élet biztonságát.

Kedves Barátaim!

Elmélyíteni. Elmélyíteni politikánk szellemi és lelki alapjait. Tudom, ez bonyolult, elvont, és talán nem is érdekel mindenkit, de mégis mikor beszéljünk ilyesmiről, ha nem a kongresszusunkon? Szellemi és lelki alapok. Mindez furcsán és idegenül hangzik a mai profán világunkban, amelyben a legtöbb ember csak a kézzelfogható dolgokat hiszi el, és csak az észt ismeri el bármely életfilozófia alapjának. Ezért a politika szellemi és lelki alapjairól beszélni, gondolkodni, sőt ettől iránytűt remélni olyan érzést kelthet az emberben, mintha szembemennénk a korszellemmel. Én azonban azt javaslom, igazítsunk a szemüvegünkön. Ne vegyük fel a korszellemmel hadakozók romantikus hősi pózát. Az efféle pózolás legtöbbször Don Quijote-i rohamozásba torkollik, és a közönség jóindulatú, elnéző szánalmán túl mást aligha lehet vele nyerni. E helyett vegyük észre, hogy a korszellem nem azonos a médiaszéllel. Vegyük észre, hogy a nagyhatalmú globális cégek és globális politikai szervezetek hangszóróiból áradó andalító melódiák, a könnyed felelőtlenségre, fogyasztási őrületre, a korlátlan önzésre biztató dallamok egyáltalán nem azonosak a korszellemmel. A globális elit által terjesztett életérzés puha álompaplanja alatt ott a valódi és szikár élet. Láthatjuk az európai emberek tízmillióit, akik naponta keményen dolgoznak és küzdenek, hogy felszínen tarthassák magukat és családjukat. Láthatjuk, ahogy biztonság és rend után vágyakoznak. Láthatjuk, ahogy egyre erősebben kapaszkodnak kulturális identitásukba. S láthatjuk, ahogy naponta harcolnak megszokott európai életük minden négyzetméteréért. Ez az igazi korszellem. Igazítsunk hát a szemüvegünkön, és vegyük észre, hogy a korszellem valójában a mi oldalunkon áll. A keményen dolgozó, felelősséget vállaló, családjukról gondoskodó, hazájukat szerető, keresztény gyökereikhez ragaszkodó európai emberek oldalán áll. Mi vagyunk többségben, sőt elsöprő többségben vagyunk. Csak idő kérdése, és nemcsak Magyarországon, de egész Európában, sőt az egész nyugati világban győzni fogunk.

Mindezt a globalista elitek, az őket kiszolgáló bürokraták, az ő zsoldjukban álló politikusok, az ő érdekeiket megtestesítő Soros-féle hálózatok ügynökei is tudják. Jól tudják, éppen ezért találták ki mindarra, ami nemzeti, népi, keresztény és polgári azt a varázsigét, hogy „populizmus.” De hiába a varázsige ismételgetése, hiába a ráolvasás, és hiába a politikai vudu, a valóság, a valóságos emberek, a valóságos életösztönök, a valóságos emberi vágyak, álmok és remények le fogják győzni a ma még Európán uralkodó globalista elitet, és ismét naggyá fogják tenni Európát és benne Magyarországot is. Persze mindez nem következik be magától. Ez nem marxista történelmi materializmus, ahol a világtörténelem előre elrendelt módon és szükségszerűen eljut a céljához. Itt harc lesz és küzdelem. Mit lesz? Harc és küzdelem van! S ez a küzdelem odavezet, hogy a következő évtized európai vitái éppen az identitás, az emberek, a népek, a nemzetek, az országok, sőt a kontinensek mivolta körül forog majd.

És így érkezünk meg a mi politikánk szellemi alapjához. Ugyanis a mi sikerünk meggyőződésem szerint éppen azon múlik, milyen minőségűek és mennyire szilárdak politikánk szellemi alapjai. Megingott szellemmel ma megállni nem lehet. Győzni pedig végképp nem. Ezért először is mondjuk ki, hogy a mi politikánknak vannak szellemi, sőt vannak lelki alapjai is. Másodszor mondjuk ki, hogy a magyar politika elmúlt ezer évének mindig voltak ilyesféle fundamentumai. Harmadszor mondjuk ki, hogy a szellemi alapok nemzetiek voltak, s mindig a magyar nemzet megmaradása, feladata és hivatása köré rendeződtek el. Negyedszer mondjuk ki, hogy ez a hagyomány széles, színes és sodró. Ezért biztos ítélőképességgel kell kiválasztani a nagy folyamból azt az áramlatot, amelyhez kapcsolódni akarunk. Amelyhez kapcsolódni jól esik, mert illik a mi fideszes és kereszténydemokrata karakterünkhöz. És amelyhez kapcsolódni érdemes, mert nem holt betű és nem elhalt hagyomány, hanem itt és most érvényes, friss és életszerű, s kijelöli a politika hivatását, s ezzel a mi személyes küldetésünket is. Mondjuk ki tehát nyíltan, hogy mi nem állunk se faji, se osztályalapon. Az embereket egymással szembefordító politikát elutasítjuk, képviselőit politikai ellenfeleinknek tekintjük. Mi nemzeti alapokon állunk, ezért osztályharc és származási küzdelmek helyett a nemzeti együttműködés, a békesség, az alkotás, ahogy Klebelsberg mondta: a produktív ember eszményét követjük.

Ezek persze régi dolgok, a politika jól ismert változatai, könnyű közöttük eligazodni. De van itt egy új, egy modern, egy korábban soha nem volt fajtája a politikának. Ennek középpontjában a kultúrájából, nemzeti, vallási és nemi identitásából kiforgatott, ösztönvilágára visszabontott ember áll. Az új idők új embertípusa maga a homo Brüsszelicus. Mondjuk ki, hogy meggyőződésünk szerint az élet természetes rendjét elvető, a nemzeti közösségek életjogát elvitató politika – eddigi tapasztalataink szerint – függetlenül kiagyalóiknak műveltségétől és moralizáló jó szándékától Európában mindig barbársághoz vezetett. Mondjuk ki, hogy felfogásunk szerint az emberek közötti legfontosabb kapocs a biológia törvényein túl az a szellemi természetű kötelék, amit nemzetnek nevezünk, és amely egy közös kultúra és közös hagyomány részeseivé emel mindannyiunkat. S mondjuk ki azt is, hogy mi egyedi és nagyszerű nemzeti kultúrát örököltünk. Nemzeti kultúránk tesz bennünket azzá, amik vagyunk. A nemzeti kultúránknak köszönhetjük, hogy a magyarokban máig megvan az igazsággal való nyílt szembenézés képessége, megvan az önbecsülés és az önismeret képessége, és megvan az a képesség is, amellyel helyzetünket és feladatunkat egyáltalán meg tudjuk érteni. Mi hiszünk abban, hogy a magyar szellem mindent kibír és túlél. Ahogy a régiek mondták: néha ugyan elnémul, de meg nem hal. Ez a szellemi erő tesz bennünket képessé arra, hogy a tágabb hazánk, Európa előtt magasodó kérdéseket, amelyek másokat megrémítenek és elijesztenek, mi bátran fogadjuk, és a válaszokról higgadtan gondolkozzunk. A régi nagyok tudták, meg is írták, és akkor még beszélni is szokás volt róla, hogy éppen ez a sajátos magyar szellem s az ebből fakadó magyar észjárás és gondolkodásmód adta meg a magyarok életlehetőségét a művelt népek között, s ez adta az erkölcsi erőt is, amely nélkül egy ilyen magányos, messziről idevetődött nép, mint amilyen a mienk, aligha állhatott volna meg ezer évig. Hogyan is mondhatnánk hát le róla?

Kedves Barátaim!

Mi az a politikai közösség vagyunk, amely tudatában van annak, hogy a magyar nemzet a keleti jellem és a nyugati kultúra találkozásából jött létre, s ennek máig ható jelentőséget is tulajdonítunk. A szabadság sztyeppei szeretete a béke és az igazság keresztény hitével találkozott, s ebből emberszeretet nőtt ki, és az emberi szabadság tisztelete, amely a magyar politikai gondolkodásunknak máig középpontjában áll. Ezért van az, hogy mi azt valljuk, idézem: „rendületlenül hiszünk a szeretet és az összefogás erejében.” A mi politikai közösségünk nézetei ezért épülnek arra az egyszerű tételre, hogy vannak dolgok, amelyek ha egyszer igazak voltak, mindig igazak is maradnak.

Barátaim!

Mindez természetesnek tűnik, s még jól is hangzik. Ám van itt egy bökkenő. Országok döntöttek úgy Európában, hogy túllépnek a kereszténységen, és túllépnek saját nemzeti mivoltukon. Posztkeresztény és posztnemzeti korszakba akarnak lépni. Ma már jól látszik, hogy arra a kérdésre, továbbmegyünk-e a keresztényi életelvek és a nemzeti kultúrák által kijelölt úton, hogy hiszünk-e még a kortól és helytől független erkölcsi igazságokban, nos, ezekre a kérdésekre ma különböző válaszokat adunk. Vannak olyan országok, akik igennel, és vannak olyan országok, akik nemmel válaszolnak. A jövő nagy kérdése, hogy lesz ebből egységes Európa?

Barátaim!

Úgy biztosan nem, ha egymásra akarjuk kényszeríteni a másik gondolkodásmódját, érdekeit és céljait. Csak egy módon maradhat fönn az európai egység: ha elfogadjuk egymás különbségeit, ha kölcsönösen megadjuk a kijáró tiszteletet, és ha Európai Egyesült Államok helyett az európai nemzetek szabad szövetségét hozzuk létre. Nincs más út.

Tisztelt Kongresszus! Kedves Barátaim!

S most arról szeretnék beszélni, mit és miért kell megvédenünk. Köztudott, hogy mi, magyarok nem csípjük a birodalmakat. S kiváltképp nem a helytartóikat. Nem szeretjük, ha a nemzet sorsát birodalmi helytartók akarják intézni helyettünk. Ma újra egy birodalom fenyeget minket. Útjában állunk egy tervnek, amely a nemzeteket fel akarja számolni, és kevert népességű Európát akar létrehozni. Útjában állunk egy pénzügyi és politikai birodalomnak, amely ezt a tervet végre akarja hajtani, legyen bármi is az ára. Ne kerteljünk, a Soros-terv végrehajtása érdekében egész Európában el akarják takarítani az útból a nemzeti érdekeket képviselő kormányokat. Ideértve bennünket is. Soros NGO-i az elmúlt években behálózták az európai döntéshozatal összes meghatározó fórumát. Jelen vannak egyes magyar pártok hátországaiban is. Úgy viselkednek, mint egykor a Szovjet Kommunista Párt Agitációs és Propaganda Osztályának aktivistái. Mi, vén csatalovak már szagról megismerjük őket. Kifinomultabb módszerekkel, de a Soros-katonák akarják meghatározni, hogy mit tegyünk, mit mondjunk, mit gondoljunk, sőt hogy minek tartsuk magunkat. A helyzet sokáig olyan egyszerű és világos volt. Az ember nő volt és férfi, anya volt és apa, magyar volt, német vagy éppen orosz, keresztény volt vagy muzulmán. Ma egy olyan világba akarnak kényszeríteni bennünket, amelyből ezek a természetes és világos körvonalak bizony hiányoznak. Annak a világnak nincsenek biztos pontjai, nem világos, ki a férfi és ki a nő, mi a család, mit jelent magyarnak és kereszténynek lenni. Harmadik nemet kreálnak, a hitet kifigurázzák, a családokat feleslegesnek, a nemzeteket elavultnak tartják.

Kedves Barátaim!

Beszéljünk érthetően. A Soros-tervnek nem célja, csak eszköze a migráció. A szerencsétlen helyzetbe került emberek millióit Afrikából és Közel-Keletről Európába csábítják, sőt egyenesen beszállítják, hogy meggyengítsék a nemzeteket, és megadják a kegyelemdöfést a keresztény kultúrának. Beszéljünk őszintén arról is, hogy a Soros-terv súlyosan veszélyezteti mindennapjaink biztonságát is. Európa bevándorlóországaiban gyakorivá váltak a terrorcselekmények, nőtt a bűnözés, és megsokszorozódott a nőkkel szembeni erőszak, és újra felcsap az antiszemitizmus. Ez az, amit meg kell akadályoznunk, ez az a veszély, amitől az országot meg kell védenünk. Amikor tehát azt mondjuk, védjük meg Magyarországot, akkor azt hirdetjük, hogy meg kell védenünk a munkát, a családunkat, a biztonságot, törvényeink uralmát, az eredményeinket, a magyar kultúrát, és meg kell védeni a jövőnket is. Amit nem tűrtünk el a szovjet birodalomtól, azt nem fogjuk eltűrni a Soros-birodalomtól sem. Határainkat meg fogjuk védeni, a Soros-terv megvalósítását meg fogjuk akadályozni, és végül ezt a küzdelmet is mi fogjuk megnyerni.

Kedves Barátaim!

És akkor végül önmagunkról. Jövő tavasszal lesz harminc éve, hogy az ELTE Bibó- kollégiumában zászlót bontottunk. Vannak itt közöttünk, akik már az első lépéseknél is ott voltak, amikor még a manipulációk, a megfélemlítés és a rendőri erőszak korszakát éltük. Még javában itt állomásoztak a szovjet csapatok, de mint a harci mének, mi éreztük a levegőben a megállíthatatlanul közelgő változás szelét. Pontosabban azt éreztük, hogy mi vagyunk a változás. Sokan mosolyogtak, amikor huszonéves fejjel úgy döntöttünk, hogy párttá alakulunk, és elindulunk az első szabad parlamenti választáson. A Fidesz alapításakor 37-en voltunk, a kommunista párt tagjainak számát 800 ezerre tették, és csak munkásőrből volt 50.793 darab. S ma mégis mi vagyunk itt. Ma a szövetségeseinkkel együtt Közép-Európa legnagyobb pártja és legsikeresebb politikai közössége a miénk. Elnézve a mai kongresszusunkat, eszembe jut a szakállas történet, amelyben két atyafi csodálja a nagy templomot, annak tornyát, s benne a hatalmas harangot. Hogyan kerülhetett az a hatalmas harang a toronyba. Hát hogyan másképp, mint csengettyű korában… Tanulság: hát, ha akkor nem vágunk bele, ma sehol sem lennénk.

Kedves Barátaim!

Ahogy most itt végignézek rajtatok vagy inkább magunkon, előtolakodik a kérdés, mennyiben azonos a mai Fidesz azzal, ami alapításakor volt? Fogas kérdés. A mai Fidesz annyiban azonos az 1988-assal, amennyiben bármely harminc éves ember azonos azzal, aki egyévesen volt. Vagy másképpen: amennyiben egy patak azonos azzal a folyammal, amellyé a megtett út során szélesedik. Egy nemzedéki pártból mi magunk is európai néppárttá izmosodtunk. Hosszú utat tettünk meg. Helyet szorítottunk magunknak az Ellenzéki Kerekasztal-tárgyalásokon, együtt vívtuk ki, hogy az ’56-os forradalom mártírjainak méltó módon adjuk meg a végtisztességet, együtt vívtuk ki a vasfüggöny megnyitását, együtt parancsoltuk ki a szovjet csapatokat, és együtt fűrészeltük derékba a kommunista pártot. És együtt harcoltuk ki, hogy mi is ott legyünk a rendszerváltás utáni első szabadon választott parlamentben.

Barátaim!

Átéltünk fényes győzelmeket és fájó vereségeket. Fogunkat összeszorítva kibírtuk a rendszerváltás utáni időszak legsötétebb pillanatát, a december 5-ei népszavazást, és nem nyugodtunk, amíg a kettős állampolgársággal meg nem adtuk az erkölcsi és közjogi elégtételt a külhoni magyarjainknak. Az elmúlt 29 évben a magyar választók bizalmából három alkalommal is kormányra kerültünk. Éltünk a bizalommal. Mi voltunk azok, akik a rendszerváltás átmeneti alkotmányát egy modern, európai és egyben hazafias Alaptörvényre cseréltük. Vivát, háromszoros vivát Schmitt Pál elnök úrnak! És mi voltunk az elsők Európában, akik megállítottuk a kontinensre zúduló migránsinváziót. Mi hirdettük meg a munkaalapú gazdaságot, mi teremtettünk több mint 700 ezer új munkahelyet. Mi alkottuk meg a családi adókedvezményt, és amikor elvették, megharcoltunk érte, és visszaadtuk a magyar családoknak. Mi vagyunk azok, akiknek valóban a gyermek a legfontosabb. És elszámoltattuk a bankokat, és forintosítottuk a devizahiteleket. Rezsicsökkentést vittünk végbe. Mi vagyunk azok, akik megadták az időseknek az őket megillető tiszteletet. Megőriztük a nyugdíjak értékét, és idén először nyugdíjprémiumot is fizetünk, mert Magyarország egy többgenerációs otthon, ahol együtt sírunk és együtt nevetünk.

Tisztelt Kongresszus! Kedves Barátaim!

Jól eső érzés arra gondolni, hogy az eltelt három évtizedben ezzel a közösséggel, veletek együtt nagy dolgokat vittünk véghez. De figyelmeztetem magamat és benneteket is: most kell szerénynek lenni, mert most van mire. Köszönöm nektek, hogy egy ilyen fantasztikus közösség, egy ilyen egyedülálló sikercsapat tagja lehetek. Köszönöm a tőletek kapott töretlen és megható bizalmat. Fölemelő és megtisztelő egy ilyen politikai közösségben elöl menni. Meg fogom tenni, ami az én dolgom.

Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!

Forrás: miniszterelnok.hu; fidesz.hu


Dr. Aradszki András országgyűlési képviselő fogadóórája:
Érden: minden hónap első csütörtök 17.00-19.00 óra között a Polgárok Házában (Alsó u. 3.);

Országgyűlési bizottsági funkciók:

Tagság:
Gazdasági és informatikai bizottság
Energetikai albizottság
A magyar aluminiumvertikum 1994 és 1998 közötti privatizációját vizsgáló albizottság
Fenntartható fejlődés bizottsága
Energiaügyi albizottság
A Kolontár melletti vörösiszap-tározó átszakadása miatt bekövetkezett környezeti katasztrófával kapcsolatos felelősség feltárását és a hasonló katasztrófák jövőbeni megakadályozását célzó országgyűlési vizsgálóbizottság

Alelnök:
A Fenntartható fejlődés bizottságának hatáskörébe tartozó törvények végrehajtását, társadalmi, gazdasági hatásait figyelemmel kísérő albizottság (Ellenőrző albizottság)

Elnök:
Az elmúlt nyolc év kormányzati visszaéléseit vizsgáló albizottság

2014-ben az új Országgyűlés megalakulása után a KDNP frakcióvető-helyettese

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára